Hello

Rólam

Mindenkinek van egy története. Nekem is van. Ám nem úgy kezdődik, hogy „mindig is tudtam, hogy fotózni fogok”. Dehogy tudtam. Kerestem az újnál is újabb kihívásokat. Úgy gondolom, hogy a világ egy óriási játszótér. Ezt gyerekként mindenki így látja, de felnőttként sokan elfelejtik. Nos, én nem felejtettem el. A gyermeki énem a mai napig azt sugallja, hogy bármi lehetek. Csak tegyem azt szerényen, odaadással és legfőképp szenvedélyesen.

Legyek nyitott a világra, az emberekre. Szeressem őket olyannak, amilyenek. Minden porcikámban a játékosság és a szabad életszemlélet lakozik. Hiszek a mosoly erejében, a pillanatban, ami megmutatja azt, hogy kik is vagyunk valójában. Az elmúlt időszakban egyre többször kaptam magam azon, hogy el-eljátszom a gondolattal: milyen jó lenne ezeket a Pillanatokat valamiképp megörökíteni. Beláttam, hogy nem tudok rajzolni és festeni, ám szeretek fotózni.

Született optimistaként, soha nem esett nehezemre észrevenni a szépséget, mindenben és mindenkiben. Számomra a szépség olyan, mint egy csodásan világító fénysugár. És immár nem csak meglátom a finom és árnyalt „mondanivalókat”, hanem meg is láttathatom, fotók útján. Mivel végtelenül romantikus vagyok, mindezt igyekszem egy történeten keresztül megtenni. Akkor vagyok a legboldogabb, ha megszületnek az úgynevezett ’Aha!’ pillanatok.

Szeretném megmutatni nektek, hogy bennünk lakozik a szépség, a lágyság és a szenvedély. Az önmagunk és ezáltal a világ iránti feltétlen szeretet. Akkor is, ha időnként nem látjuk, nem érezzük. A fotók által történetek születnek. Nem öncélúan, hanem segítve önmagunk elfogadását és szeretetét. És ez a lényeg. Ahogy Jack Vance írta: „…a szépség fény és ragyogás, amit a szeretet adományoz, hogy becsapja szemünket. Ezért azt mondhatjuk, hogy csak akkor nem fogjuk a szépséget észrevenni, amikor a szeretet megszűnik.”

Készen állsz arra, hogy közösen megmutassuk a benned rejlő varázslatot? Én igen. Keress bátran, és ne félj kérdezni! Aki kérdez, mindig választ kap.

Székely Gabriella

Kapcsolat

Székely Gabriella | Sziluettfotó
Budapest, 1146, Budapest, Szabó József u. 21

Tel: 0670 6255483

Email: hello@sziluettfoto.hu

Kövess minket!